A koldus I. – 19. Meditáció
Kedves Uram, tanítsd meg nekem, hogyan legyek kellően hálás
Kedves Úr Nityánandám, igyekeztem megköszönni Neked indokolatlan kegyedet, de olyan ostoba és hálátlan vagyok. Hála Neked énekelem az Úr szent neveit. Ahogy visszatekintek az életemre, tudom, hogy semmilyen előképzettséggel nem rendelkezem, hogy minden nap kiejtsem a számon Isten szent neveit. Ugyanazzal az indokolatlan keggyel, amellyel lehetővé tetted számomra, hogy japázzak, kérlek, tanítsd meg nekem, hogyan lehetek kellően hálás.
Kedves Úr Nityánandám, Te vagy az eredeti lelki tanítómester. A szentírások kinyilatkoztatják, hogy a guru kegyéből az ember megkapja Krisnát, és Krisna kegyéből pedig megkapja a gurut. Az olyanok, mint magam is, sosem tudnák megkapni Krisnát, mert még arra sem vagyunk készek, hogy legyen egy tanítónk. Te azonban olyan kedves voltál hozzánk, hogy lehetővé tetted, hogy egy első osztályú guruval, Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupaddal kapcsolatba kerüljünk. Kérlek, terjeszd ki rám a kegyedet, amely hozzá segített ahhoz, hogy ő elfogadjon engem, és tanítsd meg, hogyan lehetek kellően hálás.
Kedves Úr Nityánandám, minden nap olvasok és hallok az Isteni Pár csodálatos kedvteléseiről. Nem értem ezeket a kedvteléseket, és arra sem vagyok alkalmas, hogy halljam őket vagy beszéljek róluk. Látván, milyen buzgón elmerülök a prajalpában, fokozatosan kicseréled a világi vágyaimat a Krisna kathával. Ugyanazzal az indokolatlan keggyel, amelyet azért kaptam Tőled, hogy hallhassak az Isnteni Párról, kérlek, tanítsd meg, hogyan lehetek kellően hálás.
Kedves Úr Nityánandám, olyan sok tanítványt adtál nekem és olyan sok eszközt, amit a lelki tanítómesterem szolgálatában használhatok. Sajnos nem viselem megfelelően gondját az adományaidnak. Amikor kételkedek ezeknek az adományoknak az értékében, szeszélyesen bánok velük. Ahelyett, hogy elvennél tőlem vagy kevesebbet adnál, minden alkalommal többel halmozol el. Ugyanazzal az indokolatlan keggyel, amellyel olyan sok segítséget és különféle lehetőségeket nyújtottál, kérlek, tanítsd meg, hogyan lehetek kellően hálás.
Kedves Úr Nityánandám, indokolatlan kegyedből olyan sokat kaptam, olyan sok mindent hallottam és sok lelki jelenséget megtapasztaltam. Mégis, mi az én helyzetem? Nagyon keveset adok cserébe, ellenszegülök mindannak, amit hallok, kételkedek minden tapasztalatomban, és aztán van képem még több kegyért folyamodni. Nem tudom, meddig fogsz még megtűrni engem, és a másokra gyakorolt káros hatásomat.
Semmit sem érdemlek, mégis mások érdekében kérlek, add nekem a kegyedet, hogy ne érjem el náluk, hogy olyan ostobák és makacsok legyenek, mint én. Minden erőmmel újra azért könyörgök, hogy ahogy rendszeresen a kegyedben részesítettél a múltban, úgy mások érdekében kérlek, terjeszd ki rám a kegyedet, és tanítsd meg, hogyan lehetek kellően hálás.
Ez egy kétségbeesett kérés a leghálátlanabb szolgádtól.
A koldus I. – 18. Meditáció
Feltétel nélküli szeretet
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet több annál, mint látni. Én vagyok az, aki mindig arra vágyik, hogy az Úr káprázatos formáit lássa. Mennyire irigy vagyok azokra, akik minden nap az Úr csodálatos formáin tudják a szemüket pihentetni.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet több annál, mint hallgatni, amit a szerettünk mond. Minden nap arra vágyom, hogy halljak akár csak egy lágy bátorító szót, és akár csak egyszer, de hallhassam a fuvolád édes dallamát, vagy a bokacsengettyűid csilingelését. És amikor a vágyaim nem teljesülnek, teljes boldogtalanság önt el.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet több annál, mint érezni az érintésed. Néha azt gondolom: Miért nem érintesz meg engem- különösen azokban az órákban, amikor magányosnak és elhagyatottnak érzem magam-, hogy mindig emlékezhessek arra, hogy velem vagy? Nem vagyok méltó, hogy megérints, vagy átölelj, de kérlek, legalább üss meg, vagy rúgj belém, és szidj le az elmebeli szenvedésem miatt. De amikor egyik vágyam sem teljesül, mérhetetlen boldogtalanság önt el.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet sokkal több mint a személyes öröm. A tiszta bhaktáid azt mondják, hogy a Te szolgálatod a legmagasabb rendű íz, és hogy az alacsonyabb rendű ízt könnyű feladni. De én csak az aggodalmak és a ragaszkodások jól ismert ízeit tapasztalom. Amikor nem teljesül az a vágyam, hogy magasabb rendű ízt tapasztaljak, nagy boldogtalanság önt el.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet sokkal több annál, mint bármi feltételhez kötött válaszreakció. Azt akarom, hogy ez az orr csak az Általad viselt virágfüzérek egyikét szagolja, és akár csak egyszer, de megérezhesse annak az aromának az illatát, ami a Te jelenlétedben érezhető. Ez minden bizonnyal határtalan eltökéltséggel és lelkesedéssel fog feltölteni. De amikor a vágyaim nem teljesülnek, boldogtalanság önt el.
Igen, szokás szerint szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet sokkal több mint a fájdalom és a kényelem érzete. Természetesen én keresem a kényelmet, és próbálom elkerülni a fájdalmat, ahogy mások a mérges kígyót próbálják elkerülni. Amikor túl sok nehézség, és fájdalom társul a Neked végzett szolgálataimhoz, nagy boldogtalanság önt el.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet sokkal több annál, mint kételkedni abban, akit szeretünk. Amikor az események az én irányításom alatt állnak, pozitív vagyok, és nagyon hálás, de amikor nem tudom kontrollálni az eseményeket, kételkedem a kegyedben, és abban, hogy törődsz-e velem. Amikor így teszek, még jobban elönt a boldogtalanság.
Szeretnék a Szeretetről beszélni, de a Szeretet sokkal több mint félni. Amikor az összes vágyam ott áll előttem, és várva várom, hogy beteljesüljön- úgy, és akkor, ahogy én annak szükségét érzem- és mégsem teljesül be, akkor a létezés minden aspektusa félelemmel tölt el. Ez persze rendkívül nagy boldogtalansággal önt el.
Emlékszem, hogy meséltek egy nagyon különleges szolgáról, aki minden nap hihetetlen gyönyörű dallamokat játszott a fuvoláján a Mesterének. A fiú imádta látni és hallani, ahogy a Mestere örömét lelte abban a gyönyörű zenében, amit játszott. A fiú később elvesztette a látását és utána a hallását is. Nem érzékelte többé a Mestere viszonyulását. Ennek ellenére tovább játszott, még nagyobb lelkesedéssel, csak hogy örömet szerezzen a Mesterének.
A fiút nem korlátozta az, hogy látni, hallani, vagy érezni tudja a fuvolát. Egyszerűen csak elégedett volt a tudattól, hogy a Mesterének örömet szerez. Mielőtt a Szeretetről többet beszélnék, el kell merülnöm eme különleges szolga hangulatában. Máskülönben boldogtalan maradok, távol messze az Isteni Pár tiszta Szeretőitől.
Maradok a koldus, aki azért könyörög, hogy igazi Szerető lehessen, olyan, aki nem vár viszonzást.
A koldus I. – 17. Meditáció
Zúdíts így egy kis kegyet
Kedves Úr Nityánandám, senki sincs a múltban, a jelenben vagy lesz a jövőben, aki kegyesebb volna Nálad. A kegyed a kötelesség és minden szabály fölött áll. Elhomályosítja mindenki más kegyesség iránti igényét. Azzal sem törődsz, hogy ki érdemes arra, hogy megkapja és ki nem. A legtöbb szent, avatár és inkarnáció magas árat követel az áldásaiért, amíg te úgy szóród a kegyedet, ahogy a szél a magokat. Mikor jön el az a nap, amikor elcsípek egy kicsit abból a kegyből?
Jelenléted az univerzumban azt közvetítette, hogy mindenkinek meg kell kapnia a valódi lehetőséget arra, hogy kifejlessze az istenszeretetet. A sor végére álltál, hogy az utolsókat legelőre hozd. Azokat segítetted és bátorítottad a leginkább, akik tehetetlenek, reménytelenek és haszontalanok voltak, és azokat állítottad a legnagyobb kihívás elé is. Ó, mikor jön el az a nap, amikor elcsípek egy kicsit abból a kegyből?
Akiket mások meggyaláztak, kihasználtak és elutasítottak, vigaszt találnak a menedékedben. Az isten iránti szeretet iránti leghitványabb vágyat is szakértő módjára tudod fokozni. Olyannyira nem hétköznapiak a kedvteléseid, hogy a legfinomabb módon emlékeztetsz minket arra, hogy a lényegre összpontosítsunk, és ne zavarjon minket meg a forma. Mindenkire záporozod a kegyedet. Ó, mikor jön el az a nap, amikor elcsípek egy kicsit abból a kegyből?
Sok embert látok szenvedni, félni és hitetlenül élni. Az eredeti lelki tanítómesterként mindenkit a magad tanítványának tartasz. Megértettük, hogy a lelki tanítómester kegye nélkül lényegi fejlődés nem lehetséges. Értékelem, hogy a jóakaró guru mindig buzgón segít azoknak, akik függő helyzetben vannak tőle. Olyan nagy szükség van a segítségedre és a kegyedre.
A kegyed az az életerő, amely minden élőlényt fenntart. Kétségbeesetten várok a kegyedre, mert az lesz életem első napja.
A koldus I. – 16. meditáció
Az Úr nevét elfogadni és meghalni
Úgy tűnik, mindig a hitelezőim miatt aggódom. Mivel teljesen abban merülök el, hogy pénzt szerezzek, ahogy hozzá jutok, azon kapom magamat, hogy nyugtalanul figyelem, ahogy kifolyik a kezemből. Tényleg úgy tűnik, mintha másokért dolgoznék. Minél többet kapok, annál többet akarok. Minél többet keresek, annál többet költök. Hol van itt béke ezen a világon? Hol van az ígért boldogság? A lelki tanítómesterem, hallva kiáltásomat, így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
Ahogy gondolkozom, miközben a jelzálogtörlesztő papírokat veszem elő, visszahőkölök. Ahogy figyelem, hogy a számlák előttem tornyosulnak, ráeszmélek, hogy semmi más nem vagyok, mint az épület rabszolgája. Néha nem is tudom, hogyan tudok továbbra is fenntartani egy lakóházat. Úgy dolgozom, mint egy güzü a ház falain kívül, és mint egy cseléd a falain belül. Milyen hálátlan mester! Ahogy meghallja, milyen szánandón kiáltok, a lelki tanítómesterem így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
Milyen élet ez? Olyan sok időt töltök azzal, hogy a testemet ápolom, beállítom a hajamat. Nagyon vonzó, azonban kényelmetlen ruhákat vásárolok. Minden pár cipő, amit felveszek a lábamra, egyénileg kínoz meg, a lábam mintha satuba szorulna. És ez a divat? Beugrom az új kocsimba, amelyet csak nagyon különleges alkalmakkor vezethetek, mert nem tudom kifizetni a benzint. Annyi erőfeszítést teszek, hogy részt vehessek egy társadalmi eseményen, amelyet aztán végigkínlódok. Miért is csináltam bolondot magamból, hogy más őrültek és gazemberek figyelmét magamra vonjam? A lelki tanítómesterem, hallva kiábrándult kiáltásomat, így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
Néha egész nap mással sem foglalkozom, minthogy az egészségem javításáért fáradozom. Mindenféle testmozgást végzek, és már minden fajta, egy sor különleges betegség elleni
orvosi kezelést kipróbáltam. Egyik gyógymód sem váltotta be a vele kapcsolatos ígéreteket, kivéve annak az ígéretét, hogy szegényebb lettem általa, és még csalódottabb, mint amikor elkezdtem az egészet. Ami azokat a tökéletes tudással rendelkező specialistákat illeti, úgy vélem, hogy pusztán a pénzre van szükségük. Az én költségemen tollasodnak meg. A lelki tanítómesterem, hallva dühös kiáltásomat, így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
Néha úgy érzem, hogy kísért a múlt. Olyan sok rossz szokásom volt. Minden fajta bűnös tettben elmerültem. Olyan sok szentet megsértettem. Azokkal bántam a legrosszabbul, akik e legjobban szerettek és gondoskodtak rólam. Minden vallásos elvet megszegtem, és arra vetemedtem, hogy megtagadtam Isten létét. Látom magam előtt azoknak az arcát, akiket megsértettem, megbántottam és megtagadtam, s rám ripakodnak. Minden rossz szokásom újra és újra a felszínre tör, gúnyolódnak rajtam, mintha sosem hagytam volna őket magam mögött. Meddig kell kiálljam ezt a csúfolódást? A lelki tanítómesterem, hallva gyötrelmes kiáltásomat, így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
Néha a jövőre gondolok, és ez megriaszt engem. Olyan sokat szenvedtem a múltban, és attól tartok, hogy többnyire ugyanaz vár rám. Mivel képtelen vagyok elviselni jelenlegi gyötrelmeimet, hogy leszek képes szembeszállni azzal, ami a jövőben rám vár? Múlt, jelen, jövő – számomra egyet jelentenek, telve pokoli kétségbeeséssel. Nincs semmi ezen a világon, ami lázba hozna, mivel mindennek csalódás a vége. Az élet egy szerep egy rossz darabban, aztán az ember arca előtt legördülnek a függönyök, és vége az előadásnak, és hamarosan feledésbe is merül. A lelki tanítómesterem, hallva szánalomra méltó kiáltásomat, így szólt: „Kedves fiam, kiáltozz csak, DE FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
„Kedves fiam, – folytatta, – megvalósításokat szerzel az anyagi világ képtelen mivoltáról. Az anyagi világot pusztán azért tervezték, hogy te megjavulj. Amikor valaki nem nyer többé elégedettséget ebből a börtönből, alkalmas jelölt lesz a felszabadulásra. Amíg valaki a nagy korlátok és kettőségek univerzumában kényelmesen érzi magát, nincs remény arra, hogy megmeneküljön. A megvalósításaid és a csalódottságod mind a szabadulás árának a része. Kérlek, ne fordulj vissza; kérlek, tartsd fenn az erődet, mivel hamarosan megéred a szabadulásodat. Isten szent nevei nem ebből a világból valók. Ha intenzíven énekeled ezt az isteni hangvibrációt, képes leszel az anyagi börtön ajtaját kinyitni, és visszatérhetsz, haza Istenhez. Kiáltozz csak, kedves fiam, de ragaszkodj Isten szent nevének az énekléséhez. Ez véget vet a régi ragaszkodásoknak, illúziónak, szenvedésnek meg félelmeknek, és az örök boldogsággal és örömmel teli, valódi életet tárja eléd. A komoly éneklés révén, gyermekem, a szelet is megülheted!
Tedd félre a világi dolgokat, és élj igazságban és szeretetben. Fogadd el az Úr nevét, merülj el benne teljesen, akkor az öröklét a tiéd. Ne vesztegess el egyetlen másodpercet sem. FOGADD EL AZ ÚR NEVÉT ÉS HALJ MEG!”
A koldus I. – 15. meditáció
Hol van a Krisna Prema?
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. A Krisna Prémát keresem. Életek óta várom már, hogy találkozzak vele. Ha szeretnél, velem tarthatsz. Úgy hallottam, hogy a városban van most.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Krisna Préma nemsokára itt lesz. Akkora a felfordulás! Gondoskodnom kell arról, hogy minden rendben legyen, hogy fogadhassam. Ha szeretnél, segíthetsz nekem.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Elaludtam. Mára beszéltük meg Krisna Prémával, hogy találkozunk. Nagyon nehéz őt elcsípni. Találkoztam az egyik ügynökével, aki megbeszélt vele egy találkozót a nevemben.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Ha nekiállok beszélgetni, elszalaszthatom az egyetlen esélyemet arra, hogy társulhassak Krisna Prémával. Tudod, nagyon követelődző és mindig pontos.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Nincs időm enni vagy aludni. Ha lenne is időm, nem lenne vágyam rá, mivel ma vagy holnap találkozok Krisna Prémával.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Nem akarok alkalmatlankodni, de volnál olyan kedves és megosztanád velem, milyen tapasztalatokat szereztél Krisna Prémával kapcsolatban? Hamarosan találkozom vele.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Nincsen időm; iszonyúan sietek. Azt hallottam, hogy Krisna Préma mindenkinek a legkedvesebb barátja. Van, aki azt mondja, hogy ő a tökéletes Mester, van, aki azt, hogy a legbájosabb gyermek, mások azonban úgy tekintenek rá, mint a tökéletes szerelmi társra. Remélem, hamarosan találkozom Vele. Majd elmesélem, hogyan látom Őt, ha ez a dicsőséges nap eljön egyszer.
Igen, igaz: iszonyúan sietek. Olyan sokáig gyötört az egyedüllét, de hamarosan csatlakozom Krisna Prémához. A bölcsek azt mondják, hogy aki vele időzik, annak minden magányérzete megszűnik.
Igen, barátom, igaz: iszonyúan sietek. Egész életemben egy mély kapcsolat után kutattam, amelynek alapja nem anyagi. A bölcsek azt mondják, hogy a Krisna Prémával való kapcsolat a legmélyebb.
Igen, igaz: iszonyúan sietek. Mindig zavarodott és csalódott vagyok, s most rohanok, hogy találkozzak Krisnával. Azt mondják, hogy a társasága nyújtja a legnagyobb vigaszt. Egész életemben a félelem és a lehangoltság kísért utamon. Azt hallottam, hogy aki egyszer találkozik Krisnával, annak a szerencsés embernek az életét nem árnyékolja be többé sem a levertség, sem a félelmek.
Kérlek, bocsáss meg barátom, mindig iszonyúan sietek. Hamarosan meghalhatok. Ha nem találkozom Krisna Prémával, az életem kudarc lesz. Kérlek, gyere velem. Készüljünk fel teljesen a fogadására. Olyan kedves, azonban ritkán lehet Őt elérni. Lehet, hogy ez az egyetlen esélyünk. Egyetlen másodpercet se vegyünk természetesnek.
A koldus I. – 14. meditáció
Belenézni egy sádhu arcába
Kedves Uram, Syámasundara, ma kinéztem az ablakon és megláttam egy sádhut, akit a tanítványai és a jóakarói vettek körül, akik mind buzgón őt akarták hallani. Ez a sádhu egy lelkileg fejlett szent benyomását keltette, ahogy olyasmiről beszélt, amire egy magas szintű megvalósításokkal rendelkező embertől lehet számítani. Ahogy tüzetesebben megnéztem, láttam, hogy a sádhut hosszú és vékony kötelek kötik meg. Ennek ellenére méltóságteljesen tudott mozogni, az ablakból azonban megfigyelhettem, milyen feszült volt valójában. Mivel az emberek vonzódtak hozzá, tudomást sem vettek a küzdelméről.
Időnként láttam, hogy ez a sádhu elfordítja az arcát a tömegtől. Meglepetésemre a széles, meleg mosoly, amely olyannyira rabul ejtette a közönségét, most fájdalomtól és aggodalomtól árulkodó nagy grimasszá torzult. Ahogy tovább figyeltem ezt a szentet, észrevettem, hogy annak ellenére, hogy képes volt vigaszt nyújtani másoknak, neki senki sem segített. Olyan benyomást keltett, mintha azt érezte volna, hogy maga a Teremtő vagy átokkal sújtotta, vagy ügyet sem vetett rá. Ilyenkor beszélt a leginkább ékesszólóan az Úr kedvteléseiről. Aztán miután befejezte lenyűgöző előadását, fájdalmas tekintettel elfordult a tömegtől, könnyeket hullatott, és mint egy őrült, felkiáltott:
„Krisna, hol vagy? Kérlek, mutasd meg magadat csak egyszer! Nem akarok a látványod nélkül tovább élni akár csak egy óráig is. Annyira haragszom Rád, de mit tehetek? Csak Rólad tudok beszélni. Te vagy a boldogságom és szenvedésem legnagyobb forrása, Syámasundara!”
Kedves Uram, Syámasundara, a szent nem ismert sem pihenést, sem békét, sem vigasztalást. Az emberek azt követelték tőle, hogy jelenjen meg nyilvános előadásokon, és az Úr, aki akár a démonok előtt is megjelenik, továbbra is figyelmen kívül hagyta őt, amilyen szerencsétlen volt. Úgy érezte, hogy kénytelen folytatni a lelki életről szóló elbeszéléseit azok érdekében, akik mit sem sejtettek a gyötrelmeiről, annak ellenére, hogy az ő lelki élete üres volt. Bár egész életét az emberek szolgálatának szentelte, úgy tűnt, hogy magára maradt. Milyen lelki élet az, amely ilyen fásultságot és vágyakat okoz? Milyen az ilyen fejlődés?
A válasz azokban a vékony kötelekben rejlett, amelyek a sádhut megkötözték. Annak ellenére, hogy szent ember volt, aki hűségesen követett minden rituálét, ő maga nem volt teljesen szabad. Téged csak a tiszta bhaktival lehet megvásárolni, s ha az ember még mindig ragaszkodik akár finom fizikai vágyakhoz is, amelyek nem csengenek össze a Te vágyaddal, akkor az ilyen ember borzasztóan követeli majd, hogy láthasson, és sorban áll érte. Olyan kedves vagy, hogy minden szolgálatot elfogadsz, mert figyelemmel kísérsz minden gondolatot és minden cselekedetet. Azonban ha nincs jelen a teljes meghódolás és a különleges kegy, rejtve maradsz.
Kezdtem erős késztetést érezni arra, hogy kimenjek és megosszam ezzel a szenttel és a köréje gyűlt emberekkel a megvalósításaimat. Odarohantam hozzá. Ahogy közeledtem felé, magam is megdöbbentem, mennyire át tudtam érezni a hangulatát és az érzéseit. Nem fordult felém, s küzdöttem, hogy elkapjam a tekintetét. Végül odafordult hozzám, a szívem kihagyott és egyszer csak rábámultam – saját magamra.
Köszönöm, kedves Uram, Syámasundara. Ma már értem, hogyan részesülhetek édes látványodban. Először is meg kell szabadulnom a saját egészségtelen és felesleges gondolataimtól és cselekedeteimtől. Köszönöm, kedves Uram, hogy lehetővé tetted számomra, hogy közelebbről láthassam magamat. Most még inkább eléd tárom az ügyemet. Arra kérlek, hogy még körültekintőbben vezess engem a kötél elvágásának folyamata közben. Olyan sok életen át kötöttek meg a durva kötelek; most pusztító, finom béklyó köt meg. Csak a kegyed segíthet rajtam. Kérlek, bízz bennem ezen a kései órán is. Olyan makacs vagyok. Te vagy az egyetlen menedékem, habár nem is ismerlek Téged. Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy felszínes szolgálatot végzek. Nincs hova mennem, senkihez sem fordulhatok, csak Hozzád.
A koldus I. – 13. meditáció
Esti gondolatok
Kedves Uram, ma azt hallottam, hogy azért rakod a híveidet nehéz helyzetbe, mert dicsőségessé akarod őket tenni. Amikor a bhaktád szenved, és aztán felülemelkedik ezen, sokkal jobban lehet értékelni a teljesítményét.
A múltban úgy véltem, hogy nem vagy tisztességes, látván, hogy milyen megpróbáltatásokon mennek át a bhaktáid. Annak ellenére, hogy mindig a lemondás útját jártam, nem nagyon értettem semmit a vezeklésből. Most fokozatosan megértettem, hogy az ilyen tapasya hogyan viszi az egyént közelebb a feltétel nélküli szolgálat szintjéhez. Azt is felismerem már, hogy a vezeklés és a szenvedés javíthat az egyén szolgálatának a minőségén és jobban meg tud érteni dolgokat. Brahmát magát is arra ösztökélték, hogy vesse magát alá bizonyos vezeklésnek, hogy képes legyen teremteni. Az Úr Siva állandóan a Rajtad való szigorú meditációba mélyed el. Úgy vélem, hogy az igazi szeretetben a szenvedést, vagy a szeretett személyért végzett lemondást nem tekinthetjük kényelmetlennek vagy akár büntetésnek, mert az egyén mindent buzgón megtesz, ami ahhoz szükséges, hogy a szeretet tárgyának jólétét fokozhassa.
Ahogy fekszem itt és várom az álmot, Uram, Syáma, azt veszem észre, hogy milyen kicsi szeretet is lakozik bennem. Ha volna bennem igazi szeretet, minden lehetőségre ugranék, hogy szolgálhassalak Téged, s mentes lennék minden irigységtől és személytelenségtől. Tudom, hogy olyan messze vagyok Tőled, kedves Uram, de mindent átható lényed révén mindig közel vagy. Néha elkezdek vonzódni különféle energiáidhoz, és egy pillanatra elfelejtem, hogy Te vagy minden szépség és kellem forrása. Ez az eltévelygés vajon annak a jele, hogy nem vagyok erényes?
Kedves Uram, ahogy álomba szenderülök, azért imádkozom, hogy veled álmodjak. Félretéve fizikai testemet a maga önzésével és késztetéseivel, átkutatom a három világot, a Te és a szolgáid társaságát keresve. Azért imádkozom, hogy engedjék meg, hogy csatlakozzak hozzájuk, és hogy talán egy napon úgy ébredjek fel, hogy teljesen meghódolok Előtted. Miért ne? Már több millió életet magam mögött hagytam. Híveidre utaló jeleket fogok keresni, annak ellenére, hogy ha meglátnak engem, csak megrökönyödve felnevetnek majd, azt gondolván: „Mi jogon akar ebbe a transzcendentális csapatba tartozni ez a piszkos bolond? Hol van Nárada muni? Hadd találjam meg őt. Talán ha elég szerencsés vagyok, meggyőzhetem őt arról, hogy vigyen el tiszta híveidhez. Miért ne? Végül is, könyörületes volt Mrigárihoz, a vadászhoz is, aki kevésbé volt bűnös, mint én.
Azt hallottam, hogy olyan kedves vagy, mert a szolgáidban megbúvó szándékot nézed, és a szennyeződésekkel teli szolgálatot is transzcendentális síkra emeled. Elfogadtad Putanát anyaként, és annak ellenére, hogy azért jött, hogy megmérgezzen Téged, pár csepp anyatejért felszabadítottad őt. Kedves Uram, talán egy olyan bolondnak, mint amilyen én vagyok, akinek fogalma sincsen az önzetlen szolgálatról, aki irigy Rád, telve van kétségekkel és félelmekkel, mégis van esélye. Kérlek, vedd el anyagi motivációkkal teli meghódolásomat, és vond ki belőle azt a kis szeretetet, amit rejt.
Értem, hogy a lemondások és az elkülönülés fontos segítséget jelentenek abban, hogy valaki a három kötőerő fölé emelkedjen. Ha állhatatossá válok, és nem azonosulok a boldogsággal és szenvedéssel, vagy a világ más kettőségeivel, akkor a lelki világ valódi jelöltjévé válhatok. A múltban, kedves Uram, irigységtől telve mindig elszalasztottam a csodálatos kegyelmet, amelyet szakadatlanul minden teremtményedre záporozol. Hogyan is érhetném be számtalan ideiglenes élvezettel?
Most, Uram, Syáma, talán ma közvetlen közeledbe engedsz. Mivel hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy elkerüljelek és belefáradtam abba, hogy kielégíthetetlen érzékeimet szolgálom, ezért csak a te indokolatlan kegyedből fogok tudni kiszabadulni ebből a mókuskerékből. Ahogy figyelmen kívül hagytad Putaná valódi szándékát, olyan kedves vagy, hogy nem veszed figyelembe az én elesett helyzetemet sem. Talán ma lesz a nagy este. Elmegyek és felkutatlak…tudván, hogy egy napon találkozom majd Veled, habár teljesen érdemtelen vagyok rá.
A koldus I. – 12. meditáció
Ki tudja vonzani az Urat?
Kedves Uram, Syáma!
Olyan bonyolult vagy és olyan nehéz Téged elérni. A tanult tudósok minden műveltségük ellenére sem tudnak Téged megismerni, azonban az az írástudatlan bráhmana, aki mindeni szeme láttára a Bhagavad-Gíta lapjaira hullatta a könnyeit, ismerte a Te végtelen nagylelkűségedet, hiszen személyesen megölelted őt.
A panditok szent mantrákat zengtek hajnaltól napnyugtáig, azonban imáik sosem jutottak el a füledig. Haridasa, a kaszton kívüli olyan édes hangon énekelt, hogy személyesen látogattad meg őt a kunyhójában, hogy ne legyen annyira egyedül.
A legcsodálatosabb templomokban a pujárik kidolgozott rituálékat végeznek, drága ruhával és felbecsülhetetlen értékű ékszerekkel imádva Téged. Erőfeszítéseik ellenére még egy mosoly sem villan át az arcodon. Advaita Ácárya egy kis Gangesz vizet ajánlott fel Neked, és pár tulaszi levelet. Olyannyira elégedetté tett, hogy Te Magad szálltál alá, hogy teljesítsd a kérését.
Vagyonos üzletemberek építtetnek nagy iskolákat, kórházakat és árvaházakat, hogy felhívják magukra a figyelmedet. Szinte alig méltatod figyelemre törekvéseiket. Madhavendra Purit, aki még ételt sem kért soha, Magad kerested fel, és személyesen arra kérted, hogy szerezzen Neked szantálfapépet.
A nők sokszor a legkidolgozottabb és leghosszabb imákat rebegik el, és a félisteneknek azért könyörögnek, hogy áldják meg őket egy fiúgyermekkel. Nárada Muni anyukája egy egyszerű szolgálólány volt, aki a bhaktivedantákat szolgálta, és elfogadta ételmaradékaikat. A fia olyan kedves lett számodra, hogy saját hírvivődként tevékenykedik.
Hatalmas királyok több ezer bráhmanát és falusit etetnek, s abban reménykednek, hogy majd felfigyelsz rájuk. Sridhara Kolavecha pusztán pár banánlevelet ajánlott fel Neked, de azt olyan odaadással, hogy személyesen ettél az ételéből.
Sokan azért gyűlnek össze, hogy hatalmas áldozatokat és előkelő rituálékat mutassanak be, és az áldásaidért versengenek; legjobb esetben is csak egy félistent sikerül megidézniük. Sudáma azonban csak egy kis lapított rizst ajánlott fel neked és nem kért Tőled semmit sem. Olyannyira örültél, hogy személyesen mostad meg a lábát, és egy gyönyörű palotát adtál neki lakhelyül.
A legtöbb ember megvárja, míg teste öreg lesz és rozoga, mielőtt a visszavonulást latolgatná. Akkor megpróbálnak adni neked valamit, de már csak azután, hogy nem képesek többé semmi hasznát sem venni. A kis Prahdláda boldogan neked adta a fiatalságát, és te ezt azzal viszonoztad, hogy személyesen megvédted őt a legveszélyesebb és legnehezebb helyzetekben.
Néhány jógi szigorúan tartja magát nőtlenségi fogadalmához, nagy lemondásokat végeznek, hogy felkeltsék érdeklődésedet, vagy hogy valamilyen áldást kaphassanak. Szerencsések, ha egyáltalán egy pillantásra is méltatod őket. Bhaktivinoda Thakura bíróként világi ügyekkel foglalkozott. Családos ember volt, egy tucat gyerekkel. Azonban a szolgálata és a bhajanája olyan tiszta volt, hogy személyesen megjelentél előtte.
Az aszkéták kemény nehézségeknek vetik magukat alá, nagyon lengén öltöznek fel, és csak alkalmanként esznek. Minden igyekezetük ellenére talán még a Brahma-lokát sem érik el. Pundarika király, aki fényűzően öltözködött és pompás ételeket evett, úgy rabul ejtette a szívedet, hogy személyesen kiáltottál a társasága után.
Kedves Uram, Syámasundara, olyan sokszor bebizonyítottad, hogy a bhaktáid csakis Érted élnek, és Te is csak értük élsz. A tiszta bhakti arra kényszerít Téged, hogy odaadd Önmagadat. Kedves Uram, nekem nincsen bhaktim, amivel vonzhatlak Téged. A felajánlásaim és a tudatom érdemtelenek számodra. Miután sok életet eltöltöttem ilyen szerencsétlen helyzetben, Hozzád kiáltok. Kérlek, légy kegyes hozzám, és adj nekem esélyt arra, hogy kifejlesszem a valódi szeretetet.
A koldus I. – 11. meditáció
Krónikus betegségem
Kedves Úr Nityánandám, a legsúlyosabb betegség gyötör. Irigységnek hívják, és nagyon fertőző. Az emberek mit sem sejtve rám tekintenek, és azt képzelik, hogy majd kicsattanok az egészségtől. Aligha értik, milyen beteg is vagyok valójában, és milyen veszélyes lehet rájuk nézve a társaságom. Hogy lehet az, hogy másokkal kegyes vagy, hiszen vagy teljes tudatlanságot vagy transzcendentális boldogságot biztosítasz számukra? Korlátolt tudásommal kétségbeesetten Hozzád fordulok, kedves Uram, és azt kérdem: „Miért vagyok ilyen balszerencsés, mit kell tennem?
Kedves Úr Nityánandám, ahogy az emberek túlságosan közel kerülnek hozzám, meglátják, milyen önző vadállattal hozta őket össze a sors. Segítségért és útmutatásért jönnek hozzám, de semmit sem tudok nekik felajánlani – mivel képzett tolvaj vagyok, csak elfogadom a kedvességüket, a gyengédségüket és a szeretetüket, cserébe pedig üres kézzel távozhatnak. Mi mást tehetek? Nem veszel rólam tudomást, kedves Uram. Kétségbeejtően nélkülözök, és Hozzád kiáltok: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Mit kell tennem?”
Félek mindentől és mindenkitől, mert bolond vagyok, egy első osztályú őrült, aki úgy tesz, mintha tudós volna. Állandóan lesben állok, s azon tűnődöm, hogy mikor veszi észre valaki, hogy milyen bolond is vagyok és rúg belém egyet. Oly sok szolgádat elláttad intelligenciával, de ami engem illett, nekem nem biztosítottad az értelmet ahhoz, hogy megismerjelek Téged, sem ahhoz, hogy teljesen tudomást sem vegyek Rólad. Ezért kétségbeesetten Hozzád fordulok, kedves Uram: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Mit kell tennem?”
A legtöbben azt gondolják, hogy szakértő vagyok, csak mert képes vagyok megjósolni helyzeteket, és előre látom, milyen bonyodalmak várhatóak, mielőtt azok valóban felmerülnének. Aligha tudják, hogy figyelmem a félelemből táplálkozik. Minden helyzetet tüzetesen megvizsgálok, hogy lássam, hogy jelent-e számomra valamilyen veszélyt vagy félelemforrást, s készen állok arra, hogy egy szemvillanás alatt elfussak. Bárki, aki akármeddig kapcsolatba kerül velem, komoly fóbiákat fejleszt ki. Amikor bátorsággal áldottad meg a szolgáidat, észrevetted, hogy én túl megbízhatatlan vagyok ahhoz, hogy ilyen ajándékot kézben tarthassak. Most egy hadvezér helyzetét kaptam meg, irányítom az embereket, akiket sem megvédeni, sem vezetni nem tudok. Kétségbeesésemben Hozzád fordulok, és azon tűnődöm: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Mit kell tennem?
Kedves Úr Nityánandám, összehívtad a seregedet, és én csatlakoztam hozzá. Magunkra öltöttük az egyenruhádat, s közben mosolyogva néztél minket. Én visszamosolyogtam Rád, mert boldog voltam, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy képviseljelek az illúziónak és a degradációnak az erői elleni küzdelemben. Előre szegezett tekintettel láttam meg előre a győzelmet, s már alig vártam, hogy felvillantsam transzcendentális fegyvertáramat. Azonban meglepetésemre azt találtam, hogy sosem biztosítottál számomra elegendő fegyvert. Hogyan is győzhetnék nélkülük? Tudtad, milyen felfuvalkodott ostoba vagyok. Látván, hogy minden sikerért babérokat követelnék, előre megfontolt szándékkal távol tartottál engem a frontvonaltól.
Ezért kétségbeesetten Hozzád fordulok, Uram: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Mit kell tennem?…
A koldus I. – 10. meditáció
Az emberkék
Ott laktam a mennyei bolygókon mint egy magányos lélek, és elmerültem a korlátlan érzék-kielégítésben. Intenzív élvezetemnek semmi sem szabott gátat, mivel megnövekedett hatalmam révén fantasztikus körülményeket teremthettem, hogy különféle energiákat manipuláljak. Örömömet leltem a teremtő erőmben. Mi többet nyújthatott nekem az élet, mint a képességeim adta folyamatos élvezetet? Olyan lettem, mint egy drogfüggő, aki egyrészt élvezi a drog hatását, másrészt többet és többet akar belőle.
Egy napon egy alázatos szent jelent meg előttem. Miután megfelelő módón köszöntöttem, megtudakoltam, mi a szándéka. Meglepetésemre így felelt:
- Azért jöttem, hogy tegyek érted valamit!
- Mit tehetsz értem? Mindenem megvan, amire szükségem van, és ha valami kell, megteremtem. – nevettem.
Átható tekintettel nézett rám, ami egészen a szívemig hatolt, ahol legmélyebb vágyamat kutatta.
- Hatalmat akarsz, még több hatalmat, teljhatalmat. – jelentette ki.
- IGEN!!! – kiáltottam.
- Gyere velem. Összekapcsollak a teljhatalommal.
Ekkor megfogta a kezemet, s megkezdtük utazásunkat a levegőn és éteren át, mint kozmikus utazók. Elértük a Földet, és ahogy beértünk a bolygó légterébe, eltűnt. Megpróbáltam a hatalmam segítségével visszahozni őt, de nem ment. Ekkor próbáltam a megfelelő energiákat megidézni, hogy a magasabb régiókba visszajuttassam magamat, de erre is képtelen voltam. Aztán egyszer csak meghallottam a hangját:
- Készülj fel a mélyreszántó leckére, gyermekem.
Transzba estem. Amikor visszanyertem az eszméletemet, emberkék vettek körül. Ahogy közeledtek felém, páran arra kértek, hogy áruljam el nekik, hogyan lehet hatalomra szert tenni, míg mások közvetlenül azt akarták, hogy ruházzam fel őket hatalommal. Gondoltam, megszabadulhatok ezektől az emberkéktől, ha gyorsan teljesítem mohó vágyukat. Vissza akartam térni különleges tevékenységeimhez. Próbáltam megidézni az energiákat, amelyeket általában használtam, de meglepetésemre minden hatalmamat elveszítettem. Gyorsan elhessegettem az emberkéket, azonban újak jöttek a helyükre. Minden nap több ezret elzavartam, de újabb tömegek tértek vissza, kéréseiket nehéz súlyként cipelve. Nem volt hatalmam ahhoz, hogy teljesítsem a kérésüket. Még ahhoz sem volt erőm, hogy felruházzam őket hatalommal – mégis jöttek; még álmomban sem hagyott alább a követelőzésük. Minden, amit kértek, hétköznapinak és jelentéktelennek tűnt, de meg voltak győződve arról, hogy ahogy teljesül a vágyuk, végre boldogok lesznek. Sokféle módon próbáltam elmagyarázni nekik, gondjuk milyen nevetséges és ostoba. Néha egyetértettek velem, mert azt hitték, így hízeleghetnek nekem, hogy beadjam a derekamat. Ahogy megnyertek engem maguknak, teljesítettem a kérésüket. Sok esetben megpróbáltam megértetni velük, hogy amit kértek, már megadatott nekik. Párnak igyekeztem megmutatni, hogyan tanulhatnak mások hibáiból, és végül hogyan pusztít a hatalom. Másokkal együtt próbáltam őket eltéríteni abbéli szándékuktól, hogy divatból hatalmat szerezhessenek, és felhívtam a figyelmüket arra, hogy a kéjvágy mindent felemészt… Mit sem használt mindez.
Ez a helyzet életeken keresztül fennmaradt. Belefáradtam, és azon tűnődtem, mikor lesz már végre vége. Mintha csak a gondolataimra válaszolt volna, a szent, aki erre a pokoli helyre hozott, megjelent. Elmagyarázta, hogy ő maga küldte azokat az embereket azzal a céllal, hogy szembe nézzek a saját hibáimmal, őrült vágyaimmal és a hatalomtól való ittasságommal.
Könyörögtem neki, hogy engedjen el erről a bolygóról, azonban még nem győződött meg arról, hogy feladom régi hozzáállásomat. Így szólt:
- Fiam, ez a hamis ego. Amikor valóban elsajátítottad a leckét, nem csak ebből a pokolból szabadítalak meg, hanem messze viszlek a pokoltól, amelyhez annyira ragaszkodtál korábban.
Régóta figyelünk téged. Hasznavehetetlenné váltál, annyira ragaszkodtál az előző lakhelyedhez, és olyan nagy illúzióban voltál. Megzavartad az univerzum rendjét. Fiam, annyira lenyűgözött az a kis hatalom, amivel rendelkeztél, olyan gyerekesen ragaszkodtál a manipulatív energiákhoz, hogy az isteni lények már lemondtak rólad. Ekkor közbeléptem. Az átkom valójában segíteni fog neked, hogy felkészülhess az imádandó Úr szolgálatára. Szolgáld le az idődet itt, foglalkozz a hamis ego különféle megnyilvánulásaival. Állapotod krónikus, de van remény. Több élet után visszajövök hozzád. Ne félj, gyermekem. Időről időre visszatérek hozzád, hogy vigaszt nyújtsak neked. Többszázezer emberkére kell gondot viselned. Segíts nekik…mert ők nem mások…mint te magad.
