A koldus I. – 20. Meditáció
Megint elmúlt egy újabb nap, Uram
Megint elmúlt egy újabb nap, Uram. Újabb huszonnégy óra telt el és még nem hódoltam meg Neked. Őrizkedjetek tőlem! Senkinek sem szabad ezt az ostobát szolgálnia; senkinek sem kellene kedvesnek lennie velem. Ez az ostoba segítséget kap napról napra, évről évre. Személyesen vezetnek, mégsem hódoltam még meg a szívben lakozó Úr előtt. Kövezzetek meg engem, vonszoljatok végig az utcákon, bélyegezzetek meg, hogy „gazember”, „tolvaj”, „makacs ostoba”. Senki se merje követni a példámat.
Mit adtam a kedvességért, amit kaptam? Mit tettem cserébe? Pusztán azon igyekeztem, hogy élvezzem Atyám vagyonát. Kérlek, botozzatok meg, hogy arra kényszerüljek, hogy feladjam minden ragaszkodásomat, ami ehhez a testhez fűz. Minden könyvet elolvastam, minden leckét meghallgattam, minden zarándokhelyen jártam már. Sosem szegtem meg egyetlen szabályt sem, egyszer sem mulasztottam el lejapázni a köreimet, a szentek és a guru áldásaiban is részesültem. De mit érek én, ha nem ismerem a szívemben lakozó Urat?
Nem bírom a tükörben az arcom látványát, rápillantani az árnyékomra, vagy elviselni a saját hangomat. Túl fájdalmas. Ha senki sem büntet engem meg, az arra késztet, hogy magamat büntessem meg. Nem bírok egy pillanatig sem tovább létezni, miközben az elmém, értelmem és a testem könyörtelenül kínoz.
Hall engem ott valaki?
Kedveseim, kérlek, tanuljatok a makacsságomból, akkor legalább nem éltem hiába. Sosem találkozhatok a szívben lakozó Úrral, mivel túl irigy és hálátlan vagyok. Mindannyiótok, szeretteim, fejlesszétek ki a szeretetet azáltal, hogy megveritek ezt a sértegető egyént. Ha eltávolítjátok azt, aki az Úr tervei elé akadályt gördít, ez a szolgálat minden bizonnyal növelni fogja a szereteteket. Ha nem ütitek agyon ezt az ostobát, legalább áldjátok meg őt.
Ó Uram, Syámasundara, bárcsak lehetnék egyszer a közvetlen társaságodban! Semmi másnak nincs értelme. Mi az élet értéke a Te társaságod nélkül? Vak ostoba vagyok. Nincs szükség szemekre, ha nem pillanthatják meg édes formádat.
Hé Te ott!
Mi az értéke a szemeknek, ha nem vizslathatják a szívben lakozó Urat? Tudja meg mindenki, hogy nincs semmi, amit érdemes lenne nézni.
